2013. december 29., vasárnap

Ennek is Vége...

El sem hiszem... Mintha csak pár hete lett volna,amikor azt a videót összeállítottam.. Amikor reménnyel,álmokkal,célokkal tele belevágtunk az új- azaz lassan ó esztendőbe...
Bár van még 2 nap,ami alatt igazából sok dolog megtörténhet ,de úgy vélem itt az ideje ismét gondolatokkal,élményekkel megfűszerezett sorokat bepötyögni ebbe  a kihalt blogba... Már nyáron sem tettem ezt meg túl gyakran.. Augusztus végén volt az utolsó bejegyzés.. Bár itt a blogban látszólag megállt az idő ,ez a valóságban nem így volt velünk....
Ha nem szeretnél sokat olvasgatni -s ezt már most tudod- , azt ajánlhatom,tekergess kicsit,s legalább a képeket lesd meg,ha már benéztél ide,s időt áldoztál rá ;)
Feleslegesen nem is gyarapítom tovább a szót (ezt megteszem pár sorral lejjebb), vegyük szépen sorba mi történt velünk 2013-ban... :
  • Január

2013 első túráján
 Január...Nem túl havas,elég hideg... (no de nem meterológiai nosztalgiázást szeretnék,szóval lépjünk is tovább).. Mivel is kezdhettük volna jobban ,mint az "Év első túrájával" (lásd : itt ) ?!
Jeges szél ,Újév első napja.. s egy maroknyi elvetemült/elszánt ,még azt is megkockáztatom hogy a "maguk módján őrült" (bocsi Szandra és Dorina) kutyás nekivágott egy kellemesen üdítőnek nem nevezhető,mégis annál élvezetesebb ,önkínzó túrának (najó,ez utóbbi talán túlzás,főleg a finom forrócsoki után)..

A hónap többi része főleg utazgatásból áll. Javában folyt az NTDM döntője ,így többször is Andinál kötöttünk ki pesten :) Fotózások,bandázások ,miegymás.. Végül a Január végén,azaz 26.-án került sor a döntőre. Dorina,Andi és Balázs kíséretében .. Mondanom sem kell ,idegtépő és kimerítő nap volt. Végül 2.helyezéssel zártuk a 2012-es évből átnyúló versenyt.. (lásd itt : fotózás , döntő) .. Igazából januárban más említésre méltó,emlékeim szerint nem nagyon történt... Való igaz ,már ekkor alakulóban volt néhány dolog :)

  • Február


Byron & Fido
A februári hónap látszólag nem kecseghetett semmi jóval,de mégis úgy hozta a sors,hogy erre rácáfolt. Bicskén adódott lehetőségünk agility edzésre,Holti Krisztivel és az akkor még el nem nevezett WAT csapattal. Első alkalommal,mondanom sem kell ,jól eltévedtünk.. Elnéztem egy utcát,így +40 percet bolyongtunk az esőben.. Mire az edzés elkezdődött ,szinte leszakadt az ég ! Ennek ellenére sem fejeztük be :) .. ( lásd itt).. Képeink nem nagyon lettek,de YouTube csatornákon található pár szép emléket idéző videó :)
 Apropó február.. Egyenlőre az utolsó Blood Hamsters alom ,azaz a "D" alom született meg,s Andi jóvoltából szupi képek készültek az alig pár napos apróságokról .. (lásd itt)

  • Március


 A tavasz ígéretét hordozó első hónapot szintén egy túrával tettük emlékezetessé.. Ez tipikusan olyan nap volt,amire azt szokás mondani "bekerül a történelem könyvekbe".. S noha nem történt akkora dolog,hogy ezt szó szerint kelljen értelmezni.. Mégis számomra hatalmas élmény volt ! Ugyanis ekkor történt az a bizonyos "Muflonos eset".. Fido előttünk sétált jópár méterrel,amikor egy csapatnyi muflont pillantottunk meg  fák között.. Fido farkasszemet nézett velük,s közben gyűjtötte minden tartalék energiáját,vadász-szenvedélyét... Nem véltem egy percig sem mégcsak feltételezni sem,hogy reagál rá ebben az esetben, de megpróbáltam.. - "Fido,gyere ide" .. nyugodt,normál hangon..s a kutya ott termett a lábamnál.. sírni tudtam volna örömömben..nagyon mély nyomot hagyott ez bennem. Sosem fogom elfelejteni.. Vadász kutya,az vadász kutya.. s a vadaknak hátat fordítva mégis gazdájához sietett... Szerintem ez nem kis dolog ,főleg Fidonál !! (lásd itt)

"Hivatalosan is" Warriors Agility Team ,azaz WAT lett a csapatunk... Időjárási viszontagságokkal nem törődve edzettünk együtt , a lehető legjobb hangulatban !
(3. és 4. edzés beszámoló, 5.edzés)

Végezetül pedig (erre a hónapra), mindenki emlékszik rá,micsoda ítélet idő volt ! Március 15.-én megbénult a forgalom,ezrek rekedtek kint az autópályákon ,abban az ítéletidőben... 2013 Márciusa keményebbnek bizonyult,mint maga a tél ! (persze én ebben az időben is bicóval tettem meg az utat az iskoláig és haza)..
Fehér karácsony helyett ,fehér húsvét !... (lásd itt)

  • Április

SAT & WAT különítmény :3
Áprilist egy szuper edzéssel kezdtük.. A idő nem volt még túl ragyogó ,de egy "fedett pályás" edzésnél ez nem is okoz gondot :)  Az elején nem indultak könnyen a dolgok,de végül nagyon jó edzést tudhattunk magunk mögött ! Remélem lesz még lehetőségem a jövőben is ilyen szupi edzésen részt venni. (lásd itt )

Ekkora már nagyon sok dolog alakult úgy,hogy a közeljövőről való elképzeléseimet teljesen átformálja... Ekkorra ugyanis már biztossá vált : költözünk.. Nem egy-egy utcányit,városrésznyit ,de nem is városnyit.. Hanem egészen pontosan Országnyit ! Ahogy egyre közeledett az a bizonyos nem ,egyre inkább nyomasztott a gondolat.. Hogyan és mikor  mondom én ezt a többieknek ? Az ilyet még sem FB levélben vagy e-mailban kell közölni... 3 szép év után nem intézhettem el annyival a dolgot,hogy egy üzenet végére odabiggyesztem : "Ja és képzeld,elköltözünk innen közel 600km-re,alig maradt 2-2,5 hónapom itt.."
Szóval erre is alkalmat kellett találni,hogy még időben meg tudjuk beszélni ... (mondjuk erre sosincs alkalmas idő)

Április végén került sor ismét a Gerecse túrasorozatra,melyen idén először mi is részt vettünk.  A 20km-es távot tűztük ki célul,melyet közösen Dorinával tettünk meg. Útközben csatlakoztak hozzánk Bettiék és Emese is. Nagyon szuper túra volt, élveztem minden pillanatát.. (lásd itt)
A hegyről leérkezve,több kilométerrel a hátunk mögött jött el életem egyik legnehezebb pillanata.. (Emese után) Dorina tudta meg először,hogy a nyár első hónapja lesz az utolsó is.. Nem volt egyszerű elmondani,hát még feldolgozni... Ehhez mindenkinek időre volt szüksége, csak sajnos akkor abból volt nekünk a legkevesebb... Szandrának az egyik reggel,suli előtt tudtam elmondani...
 Ekkor sem volt könnyebb egyikünknek sem... Mitől is lett volna az ?!

Április végén,a túrát követően megszületett a Vic-Mr.Woof alom a Sáregresi kennelben.. 8 aprócska csoda jött a világra azon az éjjelen..Ekkor még csak remélhettem,hogy közöm lehet majd a picikhez...
  • Május

lihegő különítmény :P
 Május ígérkezett az idei év "csúcsának".. Több programunk volt erre a hónapra,mint egész évre !!
Az első hétvégét egy szülinapi partyval ünnepeltük meg.. Egy jó kis kirándulással nyitottuk ,majd egészen másnap reggelig élvezhettük minden percét...  (lásd itt)


Ezt követte e Julius K-9 reklámfotózás.. Tökölön egy szép parkos környezetben ,nagy hőségben zajlott,de remek hangulatban ! Szinte az utolsó pillanatban tudtuk meg,hogy most végre tényleg sikerül találkozzunk Lexával és gazdájával Gáborral :)
Nagyon jól elbeszélgettünk , s remélem adódik még hasonlóan jó alkalmunk összefutni.
A fotózást követően (pár hét múlva) kaptunk 4 fotót , 2-2 Fidoval és Heidivel készültet :)

 Persze nem szabad megfeledkezni a WAT bemutatójáról sem, amelyet Székesfehérvári Kutya Parádé keretein belül tartottunk. Ekkor futottam le Fidoval életem első Kör KO-ját :D




Ennyi program ,s még csak most következett a java ! Nagyon nagy élményben lehetett részünk Andiéknak hála ! Mi is részt vehettünk a World Dog Show-n ,azaz a WDS-en !
Hétfőn és kedden még mentem suliba ,de a csomagjaim már elő voltak készítve. Kedd délutánig minden fontosat elintéztem,s Fidot is lemozgattam kicsit. Sietve mentünk az állomásra,hogy véletlenül se késsük le a vonatot. A szokásosnak mondható , Délibe tartó vonattal mentünk ezúttal is. Bicskénél Fido automatikusan le akart volna szállni :) Miután rájött ,hogy tovább megyünk ,kiterült ,s az út további részét szinte átaludta. Kedd estétől  szombatig tartózkodtunk a fővárosban,s főként a Hungexpoban. Valamint pénteken a Budakeszi Arborétumban csatlakozhattunk a Pointeresekhez ,a klubkiállítás keretein belül :)  Nagyszerű kiállítás volt ,de egyben fárasztó is ! Az igazat megvallva órák hosszat tudnék erről írni/beszélni (lásd : itt -rövid beszámoló) . Sosem fogom tudni kellően megköszönni ezt a szuper lehetőséget !

  • Június

A visszaszámlálások hónapja volt ez.. a Várakozásé és a Vágyakozásé..
Június első hétvégéje és 16. volt az egyike legmeghatározóbb napoknak ebben a hónapban.
Hónap elején egy kis látogatást tettünk Sáregresen ,Marianne-nál. A 6 hetes pointer babák elképesztően aranyosak voltak ! S már tudhattam ekkor,közöttük van Morgan ! Morgan,az első pointerem. Az ott töltött pár óra ,és egy kis gondolkodás után egyértelmű volt,hogy a 3 foltos fiú tetszett a legjobban.  Körülbelül 2 hét az mondhatni nem sok idő ... De ha az ember a leendő kiskutyáját várja,nagyon is az ! Vártam már egy ideje,ahhoz képest ez a 2 hét,semmi sem volt :)
16.-ára virradóra nagyon izgatottan ébredtem,hiszen ez volt a nagy nap. Marianne volt oly kedves és segítőkész,hogy elhozta nekünk Morgant Tatabányára. Mi sajnos csak hosszas vonatozással tudtunk volna érte menni,ami a picúrnak nem lett volna túl jó. Reggel korán érkeztek meg,s én alig vártam,hogy eléjük szaladhassak. Nagyon sokat nőtt a 2 hét alatt (na meg főleg azóta :D ) , kimondhatatlan érzés volt a karomban tartani ! Egy kellemes beszélgetés és pár óra után is még hihetetlen volt számomra,hogy ez a valóság !
 Még az első napokban elvittük a főtérre,szocializáció szempontjából nagyon jó ötlet volt. Sok új inger,sok ember,sziréna,stb-stb...
Főleg az elején félt,és sokat nyüszített,hogy hová is került. Mikor megnyugodott ,az ölembe mászott és elszundított :)
 Heidi örült a jövevénynek, naphosszat játszottak. Morgan nagyon hamar otthonosan mozgott,s élvezte Heidi "anyáskodását".
Fido eleinte közömbös volt vele szemben ,néha-néha rámordult.. Szerencsére idővel "megtört a jég".

Június 29.

Június 29.-én ,késő délután utoljára csuktuk be magunk mögött a 2. emeleti kicsinyke lakás ajtaját.. Még egyszer utoljára sétáltunk le a lépcsőkön,egyenesen ki a lépcsőházból. A csomagokkal megrakott kocsiba már egy origami hangya sem fért volna be.. Nem volt visszaút..
Este 10:10.kor haladtunk át a Magyar határon.. A hajnali órákban érkeztünk meg. Nem tudhattuk,csak sejthettük,mi vár ránk...

"Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk."
  • Július-Augusztus-Szeptember

 Ezt a három hónapot nem véletlenül vontam egybe. Semmi különösebb,említésre méltó dolog nem történt velünk.. A nyár hamar elment , lehetett volna jobb- de akár rosszabb is... Nem panaszkodom.
Augusztusban mondhatni,nyaralni voltunk..Egy alig pár napos nyaralás ,és hogy hol ? Magyarországon ! Furcsán hangzik, nemde ? Kevés időnk volt ,s igyekeztünk minden percét emlékezetessé tenni. (Erről bővebben ide kattintva olvashatsz )


Szeptember közepén kezdetét vette a tanítás. A nyelv miatt évet kell ismételjek,így újra 9. osztályban ülök... Annyi különbséggel ,hogy az itteni 9. osztály inkább olyasféle mint az ált.sulis 8.
A nyelv nehéz,de meg kell tanulni mielőbb...

  • Október

Októberben egyetlen dolgot vártam igazán.. Ez nem más volt,mint a Komáromi Cacib Derby kiállítás. Morgannak (és nekem is) ez volt az első kiállítása ,s nagyon büszke voltam és vagyok is rá,amiért olyan ügyesen viselkedett. Fidoék főleg a nagy boxban pihentek ,egy-egy kör sétára természetesen őket is elvittük. Jól elvoltak ,annyira hogy Fido nagyon ki sem akart jönni a boxból :)
Végre ismét találkozhattunk barátainkkal,rég nem látott ismerőseinkkel.
Vasárnap a Pointer Speciál kiállításon ismét összegyűlt a jó kis magyar pois társaság is.
Pepe,Heidi hasonmása és gazdája is kinéztek hozzánk. Elképesztően hasonlít egymásra a két "törpe".
(bővebben ide kattintva olvashatsz róla)



  • November

Új gép "új korszak"
Egy új fényképezőgéppel bővültünk ,szinte még most sem hiszem el !


És legvégül :
  • December

Sokak szerint ebben a hónapban a legnehezebbek a dolgok.. Mert itt a Karácsony és a Szilveszter ,ezekkel együtt pedig a téli szünet.
A hónap lassan "fogyatkozott".. Eseménydúsnak nem nevezhető ,viszonylag nyugis hónap.. A jövő évi versenyek, és haza utak tervezgetése most is fontos szerepet játszott.
Mondhatni általánosságban annyi volt bennem az ünnepi hangulat,mint molylepkében az érzelem... (aki nem értené a hasonlatot :szinte semennyi)..   Az ebeket finomságokkal ,és Morgant egy új nyakörvvel leptük meg.
Morgan új nyakörve *-*
Az egyik legnagyobb örömünk ,az Heidi súlyának 1 kg-os gyarapodás. Nála ez nagyon nagy szó,hiszen tudni illik róla,hogy rossz evő.
A karácsonyi időszak sem volt sokkal nehezebb a többinél.
Ami nehéz,az inkább a mögöttünk lévő 6 hónap,azaz fél év. Szinte hihetetlen ezt kimondani..


Lassacskán a bejegyzés végére érve megjegyezném :
Sokan érdeklődtek (az érdeklődésnek mondjuk örülök is),hogy mi van velünk ,mi van Fidoval.. Való igaz sem az FB oldala,sem pedig a blog nem volt valami sűrűn frissítve ,de ez nem jelenti azt,hogy el is volt hanyagolva.
Minden nap 1,5-3 órákat mozgatjuk az erdő széli réten ,valamint városban és a faluban is sétálgatunk. Emellett pedig itthon is sokat gyakorolunk,készülünk a következő évre :D

 Minden olvasónknak kellemes és kutyázásban gazdag újévet kívánunk !

2013. augusztus 30., péntek

2 hónapja...

Restellem , nagyon régen írtam.
Kifogások ide-vagy oda , tényleg nem lehet tovább halasztani az írományokat...
Többször is belekezdtem már ,de pár sor után mindig abbahagytam... Ez így nem helyes... Morgan blogjába már felkerült néhány összecsapott bejegyzés ( klikk ide ) , de már elég időszerű lett hogy ide is pötyögjek néhány sort...
Szóval bele is kezdenék a "mondandómba".
Ma feketén-fehéren , kereken-szögletesen ,akárhogyan is csűrjük-csavarjuk a dolgot ,már 2 hónapja történt az a dolog,hogy ide jöttünk. Pontosabban 2 hónapja vagyunk itt.
Hol is pontosan ?...
Egy olyan helyen ,ahol vasárnap nincs nyitva semmi és még a kevésnél is kevesebb ember van az utcán... Mondjuk ez csak akkor lenne nagy dolog,ha hétközben több humán életformával lehetne találkozni... Ez természetesen olyan ritka esetekben fordulhat elő, ha nincs internet vagy áram....
   Az idő mintha azóta is megállt volna ,minden nap "egyforma"... Persze mi mindig megpróbálkozunk valami kis színt vinni az itteni életünkbe is...
Így történhetett ,hogy Passauban és más "városkákban" is megfordultunk már.
 Kutya szemmel azért panaszra nincs ok.
~CsibeKaraj~
Abban az esetben ,ha szépen figyelnek és minden első halk szóra működik , a póráz nem kötelező dolog (a faludban) ...  Persze a sok vad (gondolok ezalatt nyulakra,őzekre és madarakra) miatt jobban kell figyelni ,nehogy baj legyen a vadűzésből ,ami részemről az ebeknek szigorúan tilos..
A sok rét és mező igazán kecsegtető dolog a gyakorlás és szimpla hancúrozás tekintetében.
A napi 1-2 nagy séta (1-3 óra/séta) igazán jó hatással van az ebek viselkedésére ,ellenben a lefáraszthatóságukra már kevésbé...
Másfél órányi folyamtaos frisbee utáni futkosás -és a játék apportírozása- sétával levezetve, meg sem kottyan egyiküknek sem.

Verseny/bemutató tekintetben még nem nagyon vannak kilátásaink. Jelenleg egy biztos pont a Komáromi Cacib Derby kutyakiállítás ,amely október 19-20.-án lesz megtartva. Noha Fido és Heidi csak nézőként lesznek jelen,ők sem fognak unatkozni :)

Megvagyunk-elvagyunk ,bár azért a megszokott "pörgés és nyüzsgés" hiányzik... A B3 féle csütörtökökről és hétvégékről nem is beszélve...

A távolságtól függetlenül ebbe a rövidke nyárba (utolsó ilyen hosszúságú nyári szünetébe) még beiktatunk egy csütörtök-pénteki B3 túrát ,amit nem is lehet szavakba foglalni <3

Az ebek jobban nem is érezhették volna magukat ! Morgan az elején kicsit meg volt szeppenve a sok kutya láttán ,de nagyon hamar feloldódott és ő is élvezte a falkasétát :)


"Szerelmes Fiatalok"
A végére hagynám azt a leírhatatlanul aranyos dolgot ,ami mindenképp említést kíván.
Happy meglátta Morgan képében a szerethető kiskutyát ,s ezt a sok-sok puszival tudatta is <3
Bizony :) Mikor a séta végén lepihentünk a réten , Morgan alváshoz készülődött , Happy nagy hízelgés közepette ,puszikkal lepte meg a foltos fiút <3



2013. július 14., vasárnap

Már 2. hete : "távol,de mégis közel "...

Hát mit is írhatnák... Sok gondolat kavarog a fejemben ,nem is tudom hol kezdjem.
Mióta itt vagyunk , mintha megállt volna az idő.
Csend van , csend és nyugalom. Minden kihalt ,az utcán sehol egy ember , és főként sehol a jó régi ismerősök.
Pesthez képest Tatabánya mindenki szemében vidék . Ehhez képest pedig Tatabánya ér fel a Pest nevű fővárossal.
És vidék alatt tényleg vidéket értek. Szinte minden házban vannak baromfik és/vagy ló . Akármerre néz az ember mezőgazdasági területet és erdőt lehet csak látni. Mindenhol... Ami igazából önmagában véve nem rossz dolog,hiszen friss a levegő és sokfelé lehet sétálni vagy éppen bringázni.
A közelben van egy tiszta vizű patakocska  ,tele halakkal.. Afféle "mesebeli kispatak" jellegű .... Ott és a nagy kiterjedésű , alacsony növényzetű réten szoktunk minden nap sétálni az ebekkel. Szerintem ők hamarabb hozzászoknak,mint én. Morgan nagyon hamar beilleszkedett a családba. Már Fido is egyre jobban megtűri. Mostanában egész sokat játszanak együtt.
Persze Heidivel az első naptól kezdve hancúroznak , jó látni hogy végre mind3 kutya együtt játszik.

Most hogy már valamivel jobban ismerem a környéket , jövőhéttől ismét elkezdünk bicózni... Természetesen csak Fidoval.. Morgannak ez még korai volna...
Az agility edzéseket is nagyon várom már ..Sajnos ezen a héten lecsúsztunk róla , de majd következő héten bepótoljuk.

Októberre nagyon jó kis programunk lesz. A komáromi CACIB-Derby kiállításon fogunk Morgannal depütálni. Nagyon várom már ,hiszen ismét találkozhatok a pointeresekkel ,de már úgy ,hogy én is közéjük tartozom.

holnap 12 hetes a nagyfiú

2013. július 2., kedd

"Egy magyar Kutyás külföldön"....

Rengeteg dolog történt velünk a WDS óta ,csupán semmi időm nem volt ezeket szavakba foglalni.

Bővült a család méghozzá egy gyönyörűséges Liver-White(barna fehér) Pointer fiúcskával , Sáregresi International Victory-val ,azaz hívónevén Morgan-nal. A tenyésztője ,Marianne hozta el nekünk őt Tatabányára jún.16.-án ... Nagyon nagy jelentőséggel bírt ez a nap,hiszen ekkor rengeteg dolog változott meg az életünkben.  Valóra vált az egyik legnagyobb álmom , hiszen lett egy Pointerem ,nem is "akárhonnan". Nem lesz nehéz kitalálni,hogy Munkára,Sportra és Kiállításra szerettem volna Fido mellé egy "társat".
Mikor végre valósággá vált ez az álmom , mondhatni kissé "megrémültem" , hiszen ott volt ő teljes valóságában. "Szinte nem mertem megérinteni sem" ,pedig régóta vágytam rá és álmodoztam róla. Imádtam , pedig még nem is ismertem. Minden gondolatom körülötte forgott ,és tényleg sokat vártam rá , "göröngyös és hosszú út vezetett el hozzá,de semmit nem csináltam volna másképp"!...
 Ő az a csoda ,aki hiányzott az életemből,akire szükségem volt ahhoz,hogy teljes legyen az életem.
"Este behunyod a szemed, elalszol, és az álmok világában találkozol Vele. Ám egy napon történik valami. Egy napon kilép az álmaidból, és melléd szegődik. Valósággá válik. És ekkor különös dolog történik. Már nem jelenik meg álmaidban. Nem találkozol vele éjjelente, nem beszélsz vele álmaidban. De ez nem csoda. Hiszen kilépett onnan, belépett való világodba."
A címre rátérve pedig ....
Hosszú beszélgetések ,és rengeteg gondolkodás na meg később sok pakolás előzte meg ezt a dolgot.
Végül szombaton este rászántuk magunkat . Életünkben nem csak egy "tiszta lap" ,hanem egy új fejezet ,talán egy új "könyv " is ...
"Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk."
 Pontosan szombat este 10:10-kor gurultunk át a Magyar határon.  A hosszú és kimerítő út közben több pihenőhelyen is megálltunk. Szép ,rendezett helyek voltak ezek. Wc , Wifi , kivilágított parkolók , játszóterek , és gondozott parkos területekből állt 1-1 ilyen hely.  Morgan és Heidi nagyon jól viselték az utat, szinte végigaludták. Fido eléggé stresszes volt , sokszor zihált és nem találta a helyét. Persze az ölemben a 20-22kg-os kutya megnyugodott ,de én nem bírtam sokáig tartani.

Az új lakásba hajnali 3-4 körül érkeztünk meg. Az alvásnak nem nevezhető 2 órás "ledőlés" után , fáradtan ,de nekiálltunk pakolni. A teherautó is hamar ideért a bútorainkkal és cuccainkkal.
Pakolni és intézni valóval is bőven el vagyunk látva .  Bár csak szeptemberben kezdődik ,már a suli után is érdeklődni kell,hogy mik a lehetőségeim , nem is beszélve a nyelvről. Nem mondhatni,hogy jól beszélek vagy hogy egyáltalán beszédnek nevezhető,amiket én angolul kinyögök ,de még mindig jobban boldogulok vele,mint a némettel. Idővel tudom más lesz , de addig el is kell jutni.
Nem kis célok megvalósítását tűztem ki magam elé ,mind kutyás és mind nem kutyás dolgok terén. Remélem lesz elég erőm megvalósítani ezeket.

Az első próbálkozások....
Kell még némi  idő ,mire hozzászokunk ehhez az új helyzethez , az új környezethez és még sorolhatnám...
De bízom benne ,hogy sikerülni fog. Ha sokszor nehéz is lesz , de menni fog !


Tegnap sétáltunk egy kicsit a városi parkokban az ebekkel, amit ők természetesen nagyon élveztek ,nem is beszélve az esti nagy sétáról.
Morgan egyre ügyesebb ,de van még mit tanulnia (és persze nekem is ).
Már megvoltak az első póráz nélküli sétáink is , a behíváson mindig van mit "csiszolni",de teljesen meg vagyok elégedve a 10 hetes pointerem behívhatóságával :)
9,5 hetesen - Korby Photo

Végezetül pedig , Hétfőn délben Datolya itthagyott minket.
Hosszú és jó élete volt ,számomra ő volt "A HÖRCSÖG"... Örülök,hogy ennyi ideig velünk lehetett..
Nyugodj békében !

2013. május 19., vasárnap

Keverék kiállításoktól a WDS-ig

Fido "fotóművész"
Az első igazi tavaszi pörgés is megvolt .
Kedden 1 órás vonatozás után érkeztünk meg a fővárosba ( persze Fido bicskénél már leszállt volna ) .
Az esti pihenés előtt még benéztünk a Hungexpo G pavilonjába is ahol az elkövetkező napjaink nagy részét töltöttük :)
A Kisállatfotó standja nagyon jól nézett ki , és egyre több árus készült a szerdai kezdésre.
Rengeteg kutyát láthattunk a héten -ami gondolom nem meglepő- jó és rossz értelemben is.  Fido rendkívül jól bírta a WDS-sel járó dolgokat. Különösen tetszett neki ez a nagy felhajtás. Sok "potya simit" szerzett a nézelődőktől és rengeteg lesifotót készítettek róla. Az ajándék tápminták sokaságáról nem is beszélve. Csütörtökön a bírálatok végeztével az egyik ringben gyakoroltunk és mondanom sem kell "lehengerlően ment"(főleg ha azt vesszük alapul,hogy nemrég még keverte a lábnál követést és a felvezetést) . Büszke voltam magunkra. Szépen mozgott a ringben ,én is eltaláltam a megfelelő tempót ,és a beállítás is nagyon jól ment.
Pénteken a "változatosság kedvéért" ellátogattunk Budakeszire a Magyar Pointer Club által megrendezett klubkiállításra .
A budakeszi arborétumban egy gyönyörű tisztáson volt a kiállítás helyszíne.  Rengeteg szép pointerrel és gazdájával ismerkedhetünk meg.  Fido is megtalálta a neki tetsző pointereket , közölük is Amy nyerte el legjobban a tetszését , valamint egy Pörkölt nevű 4 hónapos kölyök -aki nem mellesleg alig pár kilométerre lakik tőlünk- :)
Kellemes , baráti hangulatban töltöttük el az időt .
A nap végére még visszakocsikáztunk a hungexpoba.
Szombati napunk is rohanással telt.. A várt 10 óra helyett 11 után kezdődött a Pointerek bírálata (a WDS-en) így amikor a Champion szukák kerültek sorra ,nekünk mennünk is kellett tovább.. G pavilonban összeszedtük a festőcuccot , és siettünk is az F-be. Egy jó órás -másfél órás késéssel kezdhettük a bemutatót. Fido szépen festett ,de a heti fáradtság meglátszott rajta.. Amint végeztünk , ismét tovább mentünk... Fido örömére Happy és Dorina mindvégig velünk tartottak :)
Végül így, rohangálással telt el az utolsó napunk :)
Összességében jó kis hetet tudhatunk magunk mögött :)
Szembenéztünk a fővárosi élet nehézségeivel is , és Fido mindvégig maximálisan teljesített ! Semmi gond nem volt vele.Büszke vagyok rá is és magamra is -egyszóval magunkra .



Köszönöm ezt a szuper lehetőséget és a képeket  !