Hazafelé már készülőben volt egy kisebb vihar is.
A házunk előtt Andi leparkolt,amíg én felszaladtam a már rám várakozó csomagokért és nem utolsó sorban Fidoért.
Persze a végleges indulás után még egyszer utoljára egy dobozért fel kellett menjek.
Ezután meg sem álltunk egészen Érdig.. Ott némi várakozás után egy gyönyörűséges rex hörivel kiegészülve folytathattuk az utunkat Pest felé.
Nem titok,mi volt a dolgunk arra.. Andi felhívott minket magához egy "hétvégére" mostani esetben egy csütörtök-péntekre.A 3. emeleti lakásában volt hely bőven,így a mi cuccaink is befértek :) Egy kis körbevezetés után Fido is egész otthonosan járkált. A boxát kedvenc takarójával és párnájával együtt az ágy mellé helyeztem,míg a többi akkor még nem fontos dolgot az előszobában hagytam.

Este sokáig fent voltunk, a fényeket kellett beállítani,amíg Fido nagy örömmel pózolt.
Szemmel láthatóan élvezte a helyzetet,hogy mindhárman csak vele foglalkoztunk,dícsértük és jutalmaztuk. Azt hittem félni fog a vakuzástól,vagy hogy idegen helyen leszünk és meg lesz szeppenve,de ezeknek semmi jelét nem mutatta,sőt... a legtermészetesebbnek vette a dolgot,és a vaku hangját pedig klikkerként értelmezte. Persze ebben megerősítette az a rengeteg jutifalat is.
Nagyon szép volt a helyben maradása,és fáradtságához képest is jól irányítható a tekintete.
Nem unta meg,egész végig lelkes volt,még akkor is,amikor már le-le csukódtak szemei.
10-11 felé felszedtük Emilt/Andi kutyája/ ..
Így lassan alváshoz készülődhettünk... Fido Emil ágyán,Emil pedig nálunk aludt az idő nagy részén...
Nem aludtam túl mélyen, reggel 6kor megébredtem,majd felkelni 3/4 órával később keltem csak. Mivel rég voltam már beteg,"ennek örömére" reggel alig volt hangom és nagyon fájt a torkom... Szerencsémre Andinál volt gyógyszer,ami enyhítette ezt a kellemetlen torokfájást.. Gyors reggeli után levittük az ebeket egy sétára.
Utunk a közeli futtatóba ,majd a városba vezetett.
A viszonylag tágas "kutya park" túlsó végén pár eb is tartózkodott. Elsőnek féltem,hogy hogyan fog reagálni,de nagyon büszke voltam rá,mert végig barátságosan viselkedett. Volt szerencsénk megismerkedni egy Csibész nevű magyar vizslával,csoki labikkal,goldenekkel és még sorolhatnám milyen ebekkel :)
A lényeg,hogy egy jót játszottak a kuttyok,mielőtt tovább mentünk volna. Napközben még meglátogattunk egy Fressnapf-ot és egy KIK-et is .
Délutáni séta néven ismét sor került az ebek fárasztására,mielőtt visszamentünk volna a lakásba.
Gyors ebéd után, az ebek is némi táplálékot vehettek magukhoz csont formájában.
Miután Andi is elsajátította a játékfonás fortélyait folytattuk a fotózást... Fidonak nem kellett kétszer szólni,pontosabban egyszer sem,hogy jöjjön. Már eleve ott feküdt és várta,hogy folytassuk amit tegnap elkezdtünk. Karácsonyfa és rénszarvas jelmez,sapka,sál egyszóval semmi sem zavarta... Csak csináljuk és jutalmazzuk közben :) Estefelé amikor a fáradtság erőt vett rajta, a kushadj parancs mellé egy aludj is társult.
Némi csomagolás , fájl másolás és egyéb készülődés után útra keltünk...A városból nagy nehezen kikecmeregtünk ,az autópályán Tatabányához közel elég nagy volt a köd...
9 előtt,épségben haza is értünk.
Szintén Andinak hála a lépcsőházba bevittük a táskáimat /amihez hozzátenném,hogy szinte csak Fido cuccait tartalmazta/ .... Anyum segítségével
mindent felvittünk és Fido örömére ismét tudott aludni.
Nagyon jól éreztük magunkat ,mindenképp tanulságos volt ez a 2 nap.
Szóval viszonylag röviden így tudnám összefoglalni ezt a hétköznapi hétvégét.
A hörcsögről pedig annyit,hogy végül Ízisz /Izzy lett a becses neve...
Nektek mindig olyan jó kis kalandjaitok vannak :D
VálaszTörlésMegint gyönyörűek a képek :)
Köszönjük :)
VálaszTörléshát zajlik az élet,máskor meg unalom van....
Ezeket a képeket,meg örülnék,ha én tudnám csinálni :$
2 barátunk csinálta Fidoról :))
Te is gyönyörűen fotózol szerintem :)
TörlésNa meg Fido elképesztően fotogén :D
jaj de nagyon szééép képek *-*
VálaszTörlésirigy-irigy *-* *-*